Termék kategóriák

A Z-szelemenről röviden

Z-szelemen

Egy ház építése, illetve felújítása során többféle tetőfedési mód közül lehet választani; ezek egyike a fémből készült trapézlemezekkel, illetve cserepeslemezekkel végzett fedés, ami lényegesen egyszerűbb, mint a hagyományos tetőcserepek felrakása, könnyebb és tartósabb is, ráadásul az ára is kedvezőbb. Nem elegendő azonban a tetőszerkezet, a szigetelés és a trapéz/cserepeslemez beszerzése, kiegészítő elemekre is szükség lesz a biztonságos és időtálló végeredmény eléréséhez. Ezek egyike a Z-szelemen, melyet az alábbiakban mutatunk be.

Egy szakember – aki tetőfedéssel foglalkozik – tudja, hogy milyen kiegészítőket kell beszereznie egy tetőfedés elvégzéséhez, ám egy laikus már nem feltétlenül, és sokan maguk állnak neki a munkának. Érdemes alaposan tájékozódni az ilyen volumenű munkálatok előtt, hiszen elég egy apró hiba, és a tető beázik, a fal deformálódhat, és még sorolhatnánk hosszasan. A Z-szelemen egy olyan alkatrész, ami ugyan nem minden esetben szükséges, ám amikor igen, akkor nem csak a munkát könnyíti meg, de az épületet is biztonságosabbá teszi.

A Z-szelemen felhasználását olyan épületek esetében érdemes megfontolni, amelynek 6-8 méternél szélesebb a főtartóinak távolsága. Különösen szigetelést nem igénylő épületeknél, azaz raktárak, garázsok esetében érdemes elgondolkodni a megfelelő mennyiségű Z-szelemen beszerzésén, mert a segítségével hatékonyabb és gyorsabb lesz a kivitelezés, mivel így lehetségessé válik a talajon történő előszerelés, és az összeszerelés alatt a szelemenek alaktartást adnak az egész épületszerkezetnek. A Z-szelemeneket csavarokkal kell a főtartókhoz rögzíteni, majd jellemzően trapézlemezekből, illetve cserepeslemezekből készülnek a tető-, illetve falfelületek. Fontos, hogy a Z-szelemenek az utólagos nyílásmódosításokat, illetve a burkolatcserét is leegyszerűsítik.

Amennyiben Z-szelemeneket szeretne vásárolni, nálunk a legjobb helyen jár! Kínálatunkból a trapézlemezeket, illetve cserepeslemezeket is beszerezheti, így gyorsan és hatékonyan oldhatja meg a vásárlást. Amennyiben kérdése lenne termékeinkkel kapcsolatban, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!

Hódfarkú cserepeslemez: szép, könnyű és gondozásmentes tető!

trapézlemezek

A hódfarkú cserepeslemezekkel még sosem volt ilyen egyszerű és gyors a tetőfedés. Ennek oka a tetőfedőanyag lemezes formája. Ahelyett, hogy a hagyományos tetőfedéshez hasonlóan, egyenként, cserepenként kellene a tetőt kiépíteni, csak méretre vágott lemezeket kell egymás mellé helyezni. Attól függően, hogy mekkora a tető, amit le kell fedni, néhány lemez egymás mellé helyezése, és rögzítése is elég lehet.

A hódfarkú cserepeslemezeket maximálisan hat méteres nagyságban ajánlott megrendelni, hogy ne sérüljenek a lemezek. A kivitelezést követően bármikor levehetők az egyes lemezek, ha javításra van szükség, egyébként nem igényelnek gondozást. A hódfarkú cserepeslemez használatával egy könnyű, időtálló, szép és gazdaságos tető kerülhet minden olyan ingatlanra, ahol ezek a szempontok együttesen számítanak.

A minőségi alapanyagot tőlünk is meg tudja vásárolni! A hódfarkú cserepeslemezeinkből kedvező áron tud válogatni, sokféle színben elérhetőek. Ha kérdése van, a megadott elérhetőségeinken lépjen velünk kapcsolatba!

Szinuszhullámú cserepeslemezzel mediterrán hangulatot teremthet a ház körül is!

trapézlemezek

A tetőfedés nemcsak a lakóépületek esetében merülhet fel, mint igény, hanem a kisebb építményeknél is szükség lehet rá. Aki szeretne a kertbe egy kis pagodát vagy kerti pavilont, annak az olyan alternatív megoldások, mint a cserepeslemez, nagyon előnyösek lesznek.

A szinuszhullámú cserepeslemez külseje és a kezelése is olyan, ami egy ilyen kis méretű tetőnél jól jöhet. Ennek a cserepeslemez típusnak a használata azoknak ajánlott, akik kedvelik a mediterrán stílust. A mediterrán tetőhöz megszólalásig hasonlító, kiváló fizikai tulajdonságú tető kerülhet a kerti pavilonra.

A szinuszhullámú cserepeslemez nemcsak esztétikus, hanem strapabíró, kopásálló és karcálló, könnyű és nagyon egyszerűen telepíthető is. Csupa olyan tulajdonság, ami egy kerti pavilon fedéséhez nagyszerűen passzol. Egy nap alatt befejezheti vagy újra fedheti a pavilont, ami alatt mindenki védve van az időjárástól! Döntsön a szinuszhullámú cserepeslemez mellett, és elégedett lesz a kerti pihenővel is, ahol kellemesen töltheti jól megérdemelt szabadidejét!

Trapézlemezek: a kerítés jövője!

Manapság már a kerítések világában is folyamatos a fejlődés, ennek fényében kijelenthetjük, hogy vannak kerítések, amik a többi megoldáshoz képest korszerűnek számítanak. Milyen egy korszerű kerítés, és mit tud, amit a hagyományos anyagok nem? Az ilyen kerítés először is trapézlemezből készül!

A trapézlemezből készült kerítés mindenekelőtt sokoldalúsága miatt olyan előnyös választás. A külseje szinte bármilyen lehet, akár fautánzatú is, tehát a megjelenése nem akadály abban, hogy felhasználjuk. A trapézlemezből készülő kerítés kivitelezése egyszerű és mindenekelőtt gyors. Csak a tartó pillérekre és a méretezett elemekre van szükség és már készen is van.

Amilyen rövid idő alatt elkészül, olyan hosszú ideig lehet rá számítani. A költségeket tekintve a trapézlemez megvásárlása, kivitelezése és karbantartása is olcsóbb, mint egy fa vagy egy míves kovácsoltvas kerítésé. Csupán lefesteni kell, ha meguntuk a színét, és szeretnénk megváltoztatni azt.

Amennyiben ilyen kerítést tervez, a trapézlemezeket megtalálja hozzá nálunk!

Hogyan tudják megőrizni a trapézlemezek hibátlan állapotukat a tárolás során?

trapézlemezek

Ugyan még javában tart a téli időszak, sokan már most elkezdenek készülni a tavaszi házfelújításra vagy építkezésre. Egyesek már a szakemberekkel tervezik a munkálatokat, mások pedig ezen rég túl vannak, és az alapanyagok beszerzésével foglalkoznak. A megvásárolni kívánt anyagok listáján többeknél is megtalálhatók a trapézlemezek, amikre főként tetőfedéshez van szükség. Amennyiben a megrendelő még a téli időszak alatt be tudja szerezni az alapanyagokat, nagyon fontos, hogy a tavaszi munkálatok megkezdéséig odafigyeljen körültekintő tárolásukra.

Az első és legfontosabb a trapézlemezek tárolásával kapcsolatban az, hogy mindenképp olyan helyre tegye őket, ahol véletlenül sem sérülhetnek meg. Erre már szállításkor is oda kell figyelni. Pakolásukhoz a legjobb a kézi erő, mert a kötelek, láncok könnyen felsérthetik az anyagot. Szállításkor sose pakoljon túl sok réteget egymásra, mert ez szintén veszélyt jelent a trapézlemezekre. Mindenképp meg kell előzni behorpadásukat, karcolódásukat, mert így nagyon nehéz lesz felhasználni őket a munkálatok során.

A trapézlemezeket mindig száraz, jól szellőző helyiségben tárolja felhasználásukig, azért, hogy ne érje őket nedvesség, és elkerülje a páralecsapódást. Sajnos előfordul, hogy hiába szellős, száraz egy helyiség, pára ezesetben is jelentkezhet, ezért elővigyázatosságból az alapanyagokat érdemes ferdén elhelyezni, így a lecsapódó pára könnyedén le tud folyni a lemezről.

A trapézlemezeket legtovább egy hónapig lehet tárolni, ezt vásárláskor mindenképp vegye figyelembe!

Tőlünk minőségi, strapabíró trapézlemezeket szerezhet be, amikkel színvonalas végeredményt tud biztosítani a felújítások vagy építkezések során. Az alapanyagokat kedvező áron vásárolhatja meg kínálatunkból. Ha kérdései lennének a termékekkel kapcsolatban, vagy bővebb információkra lenne szüksége a helyes tárolásról, keressen bennünket bizalommal elérhetőségeinken, kollégáink készséggel állnak az Ön rendelkezésére!

  

Az ereszcsatorna rendszerek karbantartásáról röviden

Az ereszcsatorna rendszerekbe gyakran hullanak be levelek, ágtöredékek, termések, amik akadályozzák, hogy a csatornacsövek megfelelően el tudják vezetni a csapadékot. Egy idő után teljesen eltömítik az idegen anyagok a csatornarendszereket, ami hatalmas károkat okozhat magában a csatornacsövekben és az ingatlanon egyaránt. Ezt csak úgy lehet elkerülni, ha az ember gyakran fordít időt és energiát az ereszcsatorna rendszerek karbantartására.

Az ereszcsatorna rendszerek karbantartásakor nem csupán a falevelek, ágtöredékek, termések eltávolítására kell kiemelt figyelmet fordítani, hanem a lerakódások eltüntetésére is. Ehhez léteznek házi megoldások, azonban, ha gyorsan és hatékonyan szeretne az ember megszabadulni tőlük, érdemes kimondottan ereszcsatorna tisztításhoz kifejlesztett eszközt megvásárolni. Az ereszcsatorna rendszerek karbantartásakor a csatornavályúk összeillesztését is szükséges ellenőrizni. Ha csepegést észlel, abban az esetben az elöregedett tömítést kell kicserélni.

Amennyiben az Ön ereszcsatorna rendszere már karbantartás után sem képes betölteni rendeltetésszerű szerepét, mihamarabb gondoskodjon a cseréről! Nálunk minőségi, megbízható alapanyagokat találhat az új rendszer kiépítéséhez. Ha szeretné beszerezni az új elemeket, keressen bennünket bizalommal elérhetőségeinken!

Cserepeslemezekkel könnyedén elkerülhetők a téli fagykárok!

Legyen szó építkezésről vagy házfelújításról, manapság többféle tetőfedési technológia és alapanyag közül válogathatnak az emberek. Sokan kifejezetten a legmodernebb megoldásokat részesítik előnyben, azért, hogy valóban minőségi és tartós végeredmény szülessen. Amennyiben Ön is ezt a tábort erősíti, ajánljuk figyelmébe a tetőfedéshez a cserepeslemezeket!

A cserepeslemezek egyre jobban előtérbe kerülnek, köszönhetően számtalan előnyüknek. A hagyományos cserepekkel ellentétben a cserepeslemezek sokkal könnyebbek, a tető súlyát akár kilencven százalékkal is csökkenthetik. Emellett a legfontosabb tudnivaló róluk az, hogy felhasználásukkal elkerülhetők a téli fagykárok is. A cserepeslemezek olyan korszerű alapanyagokból, technológiával kerültek legyártásra, ami biztosítja, hogy ne vegyenek fel vizet, így nem kell amiatt aggódni, hogy a tél folyamán a nagyobb mennyiségű hó beázást vagy egyéb kárt okozna.

Ha szeretné Ön is gondtalanul átvészelni a téli időszakot, válassza a cserepeslemezeket! Az alapanyag beszerzéshez vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken!

  

Még a rossz idő beállta előtt cserélje le régi ereszcsatorna rendszerét!

Az embereknek nem csupán magukat kell felkészíteniük az őszi és téli időszakra, hanem otthonukat is. Szükséges ellenőrizni többek között a szigetelést, az ablakok, falak állapotát és az ereszcsatorna rendszereket is. Ezek rendkívül fontos szerepet töltenek be az ingatlan védelmében, hiszen gondoskodnak arról, hogy elvezessék a lehulló csapadékot a házfaltól.

Egy rossz, elöregedett ereszcsatorna rendszer erre nem képes, ugyanis inkább az épület falát nedvesíti, ami először kisebb, majd nagyobb foltokban a vakolat leválásáért lesz felelős. Ha a vakolat nélküli falra tovább hullik az eső, az már beázást okozhat, ami pedig már komolyabb szerkezeti hibákhoz is vezethet.

Éppen ezért nem lehet elhanyagolni az elöregedett ereszcsatorna rendszerek cseréjét. Az új elemek gondoskodni fognak a lehulló csapadék megfelelő elvezetéséről, így Önnek nem kell aggódnia amiatt, hogy otthona nem tud ellenállni az esős időjárásnak.

Ha szeretné lecserélné régi ereszcsatorna rendszerét, szerezze be tőlünk az új elemeket! A vásárláshoz keressen bennünket bizalommal elérhetőségeinken!

  

Miért érdemes cserepeslemezt használni a hagyományos tetőcserép helyett?

oldallemezek

A cserepeslemezeknek két fajtája található meg választékunkban: a szinuszos és a hódfarkú cserepeslemez. Csupán a kialakításukban különböznek, a tulajdonságaik ugyanazok.

A cserepeslemezek legelőnyösebb tulajdonsága az áruk. Kifejezetten kedvező áron szerezhetőek be a hagyományos tetőcserepekkel szemben, míg a tulajdonságaikat tekintve lényegesen több előnyük van. A cserepeslemezek felhelyezése egyszerű és gyors, a hagyományos tetőfedő eljárásokhoz képest sokkal hamarabb lehet végezni egy ugyanolyan méretű tető befedésével. A súlyuk nem több a tetőcserépénél, így extra alátámasztásra sincs szükség hozzájuk. A tartósságukra sem lehet panasz, hiszen hosszú ideig megbízható megoldást nyújtanak az ingatlantulajdonosoknak, a tisztításuk pedig nem igényel különleges előkészületeket, vagy felszerelést.

Ha cserepeslemezzel szeretné fedni a házát, tekintse meg kínálatunkat, ha pedig kérdése lenne, vagy a rendelését szeretné leadni, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!

  

Oldallemezeink, kerítésléceink felhasználásával időtálló kerítés tulajdonosává válhat!

oldallemezek

Természetes, hogy az ingatlantulajdonosok a kerítés építéshez olyan alapanyagokat szeretnének felhasználni, amelyek garantálják a kész szerkezet időtállóságát, megbízhatóságát. Itthon a családi házak tulajdonosai alapvetően territoriális beállítottságúak, ami azt jelenti, hogy szeretik tudatni a külvilág számára a területi határokat. Nemcsak azért, hogy illetékteleneket távol tarthassák, de gyerekek vagy háziállat miatt is fontos a megfelelő biztonság, amit csak egy korrekt kerítés biztosíthat.

A fa, mint kerítés alapanyag, esztétikus megjelenése miatt népszerűnek számít, azonban folyamatos karbantartásra szorul ahhoz, hogy képes legyen megfelelően védeni a terület határait. Ha Önnek nincs ideje az állandó gondozásra, válassza az egyszerűbb alternatívát, ehhez pedig fedezze fel az oldallemezek, kerítéslécek választékát!

Kerítésléceink, oldallemezeink felhasználásával úgy lehet időtálló kerítés tulajdonosa, hogy ehhez nem kell ápolnia, egyéb utómunkálatokat végeznie a kész kerítésen. A választékunkban kapható alapanyagokban nem tehet kárt az időjárás, sem egyéb fizikai hatások. Ha esztétikai szempontok miatt mégis ragaszkodik a fához, kínálatunkban találhat olyan oldallemezt, ami fa mintázatban is elérhető, így természetes hatást kölcsönözhet a kerítésnek.

A kerítéslécek, oldallemezek beszerzéséhez bátran vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken!

  

A cserepeslemezek előnyeiről

A cserepeslemezek előnyeiről

Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek tetőfedéshez a cserepeslemezek, ami nem véletlen, ugyanis az egyik legmegbízhatóbb alapanyagnak számítanak, felhasználásuk egyszerű, és nem utolsó sorban pénztárcabarát áron beszerezhetőek.

A cserepeslemezek legfőbb előnyei mégis tömegükben rejlik. Egy cserepeslemezzel fedett tető tömege akár a tizede is lehet egy hagyományos cseréppel fedett tető súlyának. Ennek köszönhetően nem csak a tetőre nehezedő nyomás mértéke csökkenthető, de lehetőség van arra is, hogy a régi palatetők bontás nélkül felújításra kerüljenek, ez pedig a munkamennyiség és az anyagiak szempontjából is rendkívül kedvező helyzetet teremt!

A cserepeslemezekkel telepítésük után is elégedettek lehetnek az ingatlantulajdonosok, ugyanis a felszínük egyenletes, így a szennyeződéseket az eső egyszerűen le tudja mosni róluk, vagyis a cserepeslemez tisztántartása semmilyen bonyolult műveletet nem igényel.

Tapasztalja meg Ön is a cserepeslemezek előnyeit! Ha kérdése lenne, vagy vásárolni szeretne, vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken!

  

Ne hagyja ki kedvező trapézlemez árainkat, éljen a trapézlemez akciónkkal!

Ne hagyja ki kedvező trapézlemez árainkat, éljen a trapézlemez akciónkkal!

Tetőfedés, vagy éppen kerítésépítés a cél, a trapézlemezekben sosem kell csalódnunk! Amilyen egyszerűen kezelhetőek, éppen olyan megbízhatóak is, ráadásul remek színválasztékban is kaphatóak. Jellegzetes formáiknak, sokszínűségüknek köszönhetően egyedi és esztétikus homlokzatokat, kerítéseket lehet kialakítani a felhasználásukkal. Nem csupán családi házakhoz ajánljuk őket, de kiválóan illeszkednek ipari csarnokok, raktárak, géptárolók, vagy akár könnyűszerkezetes épületek fedéseként is.

Nem mindegy természetesen az sem, hogy mennyit költünk egy tető-, vagy kerítéselemre. A trapézlemezek ára korántsem elrettentő, ugyanis igazán megfizethető árfekvésben lehet őket beszerezni. Amennyiben Önnek sem mellékes, hogy mennyit fizet egy trapézlemezért, keressen minket bizalommal! Trapélemez akciónkat vétek lenne kihagyni!

Lépjen velünk kapcsolatba a honlapunkon megadott elérhetőségeinken, és érdeklődjön aktuális trapézlemez árainkról, trapézlemez akcióinkról!

Telefon: +36 30 945 5303
Email: ocsiker@ocsiker.hu
Elérhetőségek